Mindegyikünk tudja a nyilván valót, hogy ez így nem élet. A héten 19 órát aludtam összesen...Ma végre este 7kor haza le tudtam lépni az office-ból, és rám tört az érzés, hogy igazából nincs életem a munkán kívül. A barátnőm szintén Big4nál dolgozik, rajta kívüli szociális kapcsolatok leépültek, család távol....
Hiányozik a szeretet....hiányzik, hogy valaki velem is törődjön, ne csak én vele. A szüleim persze kivételek, ők még figyelnek rám, ez persze jól esik. De felnőtt nőként a velem egykorúakkal való szociális kapcsolatot is szeretném megélni. Talán a munkába menekülök? Vagy a munka során elvesztettem az igazi énem? Vagy a létbizonytalanság miatti küzdelem miatt vesztettem el az énem? Vagy nem is volt igazi énem?
Azt gondolom, hogy az ember akkor lehet igazán erős, ha érzi, hogy szeretik, és van aki örül Neki....Van aki biztatja. Akivel örül, ha banánt viszek Neki, ha beteg. Aki hagyja, hogy szeressem....Miért nem kér senki a szeretetemből? Tudom, hogy csak limitált időben tudok adni, de az embereknek ez már miért nem érték? BIG4 világban meg pláne nem az. Ott az érték a szuperhatékony terhelhető szuper agy.
De a lényeg, hogy élnem kellene...de nagyjából magamra maradtam.
